Megjelent egy cikk velünk az ipari riportok című kiadványban

Kiemelkedő tudásbázis, szigorú minőségbiztosítás,széleskörű tapasztalat

Dr. Kőműves Árpád 1992-től a Siva Mont Kft ügyvezetője, majd a későbbi SIVA-GROUP Zrt vezérigazgatója. Tanulmányait több neves egyetemen végezte. A Budapesti Műszaki Egyetemen okleves gazdasági mérnök, ezután az Újvidéki Műszaki Egyetemen okleveles gépészmérnöki képesítést szerzett. Pályája kezdetén az adai Poitisie Szerszámgépgyár fejlesztő mérnökeként tevékenykedett. Jelenlegi munkahelye előtt a KIP-SZER főmérnöke lett. Nevéhez fűződik többek között a Galván szennyvíztisztítási technológia megépítése, a porleválasztó technológia fejlesztése és megvalósítása, valamint tisztatértechnológia fejlesztése és megvalósítása. A Vajdaságban született vezérigazgató igyekszik kedvelt időtöltésére, a borászatra, gasztronómiára és búvárkodásra is időt szakítani. Magyar anyanyelve és az angol nyelv mellett az egykori Jugoszlávia tagállamainak összes nyelvén is beszél.

Megkérem a vezérigazgató urat, mutassa be az olvasóknak a céget a megalakulásának kezdeti fázisait beleértve azokat kihívásokat is, melyek-
kel az évek során meg kellett küzdeniük!

A SIVA-GROUP Zrt. életútja 1991-ben a SIVA-MONT Kft. budapesti megalakulásával kezdődött. Ez a kisvállalkozás épületgépészeti kivitelezésekre szakosodott, 12 szerelővel és egy vezetővel kezdte meg tevékenységét. Első éveiben a piacszerzésre és a működéshez szükséges erőforrások megteremtésére törekedett. A kezdeti nehézségek leküzdése után a cég egy év alatt meg tudta duplázni az előző évi árbevételét Megbízható beszállítói és alvállalkozói köre egyre bővült. A vállalkozás első komoly mérföldkövének tekinti a 2000-es évet, amikor a Zollner Elektronik AG Kft. kizárólagos partnerévé fogadta a céget. 2005-re a vállalkozás elég profitot termelt ahhoz, hogy be tudjon költözni egy saját tulajdonú adni. Egy évvel később, 2006-ban létrejött a második vállalat, a Siva Trade S.L.R. Romániában, Szatmárnémetiben. Ez a cég, akár csak az első, szintén épületgépészettel és épület automatizálással foglalkozik. 2007-ben a vállalat székhelye, irodaháza új bemutatóteremmel és raktárépülettel is bővült.

Milyen célt tűztek ki ahhoz, hogy a piacon sikeresek legyenek?

A SIVA-GROUP csoport célja egyszerű: építőipari és energetikai projektek lebonyolítását kínáljuk tagvállalati rendszerünkön keresztül ügyfeleinknek, úgy hogy elnyerjük ügyfeleink elégedettségét a minőséggel és a hatékonysággal, valamint a költségek nagyarányú racionalizálásával.

Milyen eredményeket tudnak felmutatni nemzetközi viszonylatban?

Az erőteljesen növekvő épületgépészeti üzletágunk 1991-es megalapítása óta ma már három földrészen jelen van. Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektettünk a piaci akvizíció kiterjesztésére, főként az Arab világ (Szaúd-Arábia, illetve Arab Emirátusok) és Afrika (Nigéria, Kongó, Kenya) felé. Mivel ennek finanszírozása PPP2 modell alapú, a cég kockázatosnak találta ezeket a befektetéseket, ezért garancia hiányában kihagytuk az arab és afrikai világ kínálta lehetőségeket. A SIVA-GROUP neve egyet jelent a kiváló minőséggel, a költséghatékonysággal és az elégedett ügyfelekkel. Önök már 25 éve az épületgépészet szolgálatában állnak.

Minek köszönhető. hogy ennyi év után is sikeresek és eredményesek?

A folyamatos fejlődés kulcsa a stabilitás és megbízhatóság. Megbízóink elégedettségét garantálja továbbá, hogy átlátható a pénzügyi hátterünk, saját eszközkészlettel rendelkezünk, valamint olyan tapasztalatot tudunk felmutatni referenciaként, amelyet a több mint 40 milliárd Ft értékű beruházásaink során sajátítottunk el. Többek között ennek is irodaházba. Ekkor már 55 főt foglalkoztattunk saját alkalmazásában, és további 200 alvállalkozó kis cégnek, vállalkozásnak tudtunk rendszeresen munkát köszönhető, hogy az épületgépészeti üzletágunkból 1991 óta kinőtt cégcsoport olyan dinamikusan fejlődik. Előnynek számít, hogy komplex, integrált megoldásokat kínálunk a tervezéstől, – a beszerzésen és projektmanagementen át – a teljes körű kivitelezésig, majd az azt követő üzemeltetésig, karbantartásig. Megrendelőinknek mindehhez elegendő mindössze egy projektvezetővel tartaniuk a kapcsolatot.

Hogyan tudná tömören megfogalmazni vállalati stratégiájukat?

A mi vállalati stratégiánk talán legfontosabb eleme,hogy a cég naprakész legyen, gyorsan tudjon reagálni a lehetőségekre. Ehhez szükség van a világpiaci trendek és a vevői igények nyomon követésére. Fontos a szakmai presztízs megtartása és növelése. Cégünk törekszik a fővállalkozói szerepet betölteni az egyes projektek kapcsán. A hazai piacon igyekszünk minél nagyobb részesedést elérni a vállalat új ágazataival is. A további rövidtávú tervek között szerepel két új ágazat, az energetika és az üzemeltetés kiépítése.

Beszélgetésünk végén megkérem, tessék néhány mondatban beavatni az olvasókat az Audi projektjükbe!

Mindez 2010-ben kezdődött néhány ezer eurós beruházással. Az igazi munka egy évvel később kezdődött el. A legnagyobb projektünk a 2012-ben kezdő Medien szakág kivitelezése volt. Évről évre minőségi munkánknak és magas képzettségű mérnöki hátterünknek köszönhetően az AUDI megbízható partnere lettünk. Ennek köszönhetően 15 főre növelhettük létszámunkat és saját telephelyet is kaptunk. Azóta is folyamatosan az AUDI céggel szerződésben állunk, mely céggel közel 200 projektben vettünk részt. Kirendeltségvezetőnk Gergely József, 37 éves mérnök, aki kezdetektől fogva kapta meg az AUDI gyárfejlesztéshez kapcsolódó projektvezetési munkákat. Őt és sikerét igazolja, hogy folyamatosan újabb és újabb megrendeléseket kap az AUDI menedzsmentjétől így már 8 éve folyamatosan résztveszünk egy magas minőségű európai színvonalú gyár növekedésében és terjeszkedésében.